Rólunk

Moravecz Szidónia vagyok. Anya és üzletasszony. Kézműves és kertész. Álmodozó és megvalósító. Imádok alkotni, tervezni, belemerülni a kreációimba és keresni az újabb és újabb ötleteket, amikből létrehozhatok valami maradandót. Folyamatosan tanulok, képzem magam, hogy egyre jobbá válhassak én is az alkotásaimmal együtt.

Köszönöm, hogy időt szánsz rá, hogy elolvasd soraimat, remélem segít abban, hogy jobban a márkám mögé láss. :)

Üzletszerűen 2019-ben kezdtem el foglalkozni az ékszerekkel, azóta sokat fejlődtem, bővült a technikai hátterem, és a növekvő vásárlói köröm visszajelzései alapján változott a termékkínálatom is. 2020-ban nyitottam a külföldi piac irányába is, ehhez az egyik legnagyobb nemzetközi piacteret, az Etsy-t használom. A webes értékesítés mellett időnként vásárokban is megjelenünk, amiről a közösségi média felületeinken mindig tájékoztatást adunk. Ezeket közösen csináljuk a lányommal, Melindával, aki egyre több területen veszi ki a részét és segít az üzlet építésében gimnáziumi tanulmányai mellett.

2020 tavaszán ért az a megtiszteleltetés, hogy részt vehetek Pálfi Éva egy éves VIP mentorprogramjában, ami hatalmas fejlődést és lendületet hoz a márkánk életébe. Évi nem csak a szemléletváltásban segít, megtanítja a designgondolkodást, rengeteg hasznos gyakorlati és elméleti tudást oszt meg velünk, amivel felvértezve tudom építeni, szépíteni a brandünket. Hosszú még az út, nagyon sok a feladat, de tudom, hogy jó irányba haladunk a megvalósítás felé.

Célom olyan vállalkozást építeni, ami lehetővé teszi, hogy azzal foglalkozhassak, amit szeretek, stabil megélhetést biztosítson, hogy nyugodtan tudjak szárnyalni, és mindezt olyan jól működő háttérgépezettel támasszam alá, amit át tudok majd adni a lányomnak. Emellet szeretnék hasonló kisvállalkozásokat támogatni, segíteni a munkájukban akár együttműködés formájában, akár csak tanácsadással azokon a területeken, amikben már tapasztalara tettem szert. 

Ha kérdésed van, keress nyugodtan az elérhetőségeinken.

Köszönjük, hogy itt vagy, és már nagyon várjuk, hogy a Te ékszeredet is elkészíthessük! :)

Moravecz Szidónia & Tóth Melinda